Életed regénye
Sorsod s végzete
Emberségesség tana
Éltetek általa.

Egy cseppnyi humánum
S felettébb imádom
Lélektanunk tiszta
Könnyeit felissza.

A megéltek oltalmában
Sorsunk vonzatában
Mások sem lehettünk
Amin keresztül mentünk.

Egészség vagy betegség
Pszichés tevékenység
A gyógyszerről szólva
Csak egészségért aggódva.
 

Te jóságos asszony, ki engem elfogadtál
Tápláltál, pazarolva híres szereteted
Isten ajándékául erre a világra hoztál
Vétkeimet ellened bocsásd meg!

Tudatlan gyermekként be nem láttam
Pedig törődésed olthatatlan mécsbele
Nekem csak jót fénylett mindig bátran
Mutatta az utat a rosszból a jó fele.

Anyák édes napján elődbe térdelek
Hangom elcsuklik tetteid sorolva
Megköszönni ezeket úgy sem lehet
Csak lépkedem utamon sorra botolva.

Annyi nehéz kínban velem maradtál
Lázas álmaim virrasztva lested szüntelen
Ha fáztam, lényeddel gondosan betakartál
Imádságod Istenhez szállt bűntelen.

Mit mondhatnék, elfogytak a szavak
Tetteim beszéljenek hát mostantól
Drága, dolgos kezed arat, csak arat
Megcsókolom, s jobb leszek holnaptól

Tudom, hogy engem te mindig szeretsz
Akárcsak Mária az ő Jézuskáját
Szeretet jászlába bele fektetsz
És dúdolod az anyák imádságát.

Ó, Anyám! Ki öblös keblű madonnák utánzója vagy
s rólad az örök termékenység-illat száll,
lelkedből kinőtt pulya-élettel köszöntlek!
Vigyázz még rám!
Karod bölcsőjébe vágyom vissza
gyermekkorom egyszerű törvényeit,
hol fogódzkodón szívtam a szeretet bölcs anyatejét
s kőkemény asszony szavaid.
Ó, Anyám! Te szent szolgája a hétköznapoknak,
ki belőled lopott magamat sosem kéred el,
föld-húsú tested elburjánzott tömegében
mégis szép vagy, s én az égig emelnélek fel.
Elválni engedő hiéna-fájdalommal küzdve
a magány ura téged hiába hív,
véred az anyák édeni ős-szittya,
kinek búját mossa egy hatalmas szív.
Ó, Anyám! Sodorj még e szerves élet
testmeleg tengerén,
sodorj még,
hol torokszorító vallomással szeretlek,
s megköszönlek én.

Édesanyám köszöntelek téged.

Legyen áldott minden lépésed.

Amerre jársz nyíljanak előtted virágok.

Adja meg a jó Isten, legyenek szép álmok.

Szép álmokban szerető boldogságok.

Boldogság a lelkedben fénylő ragyogások.

Ragyogó szemedből csak örömcsillogások,

Ha minden nap körülvesznek gyermeki kacagások.

Téged köszönt a felkelő nap is,

Mert a te szíved soha nem hamis.

Pedig tudom, a rózsán is van tövis.

De te a szúrásán mosolyogsz mégis.

Hiszen a rózsa a szirmait bontja,

Mint a lelked a szeretetet ontja.

Körülvesz sok gyermeked karja.

Fáradt lábad este a bölcsőt ringatja.

Este a csillagok, ha feljönnek az égen,

Együtt mondjuk el az esti imát szépen.

Ezért a sok jóért, az Istent kérem:

Édesanyám fejére annyi áldást szórjon,

Ahány fényes csillag van az égen.

És jó egészségben még nagyon sokáig éljen!

A csend forrása suttog, mesél…

Csíkvölgy patak partján ringatózik a szél.

Képzelet szárnyán röpül a lelkem s beszél,

Mint vándormadár bízik, hogy visszatér és remél.

A csend forrása suttog, mesél…

Csörgedező patak partján csicsergő madár zenél.

Örök csobogás, csicsergés, régóta regél.

Mint az árvalányhajat a dombokon, amikor ringatja a szél.

A csend forrása suttog, mesél…

Az emlék nem fakul meg, örökké él.

Fel-fellobban, folyammá terül el,

Mint a gyermek, édesanyja karján alszik el.

A csend forrása suttog, mesél…

Szeretnék madárként messze szállni.

A csíkvölgyi forrásnál friss vizet inni.

Szeretném hinni, hogy nem változott semmi.

A csend forrása suttog, mesél…

Harmatként ül a lelkem mélyén.

A vágy csendesítő oltalom, nyugalom.

Örökké remélni, hogy van még szeretet s bizalom.

Kistelek, 2013. december 2.