Trombitás Istvánné Morvai Teréz immáron 10 éve alkot.

E vers története:

2009. 08. 06. 13 óra: Esett az eső és a munkámat abba hagytam és ezeket az emlékeimet írtam le.
2009. 08. 19-én: A Hobbi Kiállítás ezzel az írásommal nyitották meg. Megkértek, hogy mondjam én el, de gyászolva képtelen lettem volna elmondani. A Kisteleki TV riportere mondta el helyettem.

1966 május eleje – 43 éve elmúltról emlékezés

Napkelte, barackvirágnyílás idején

Május hajnali utazás, csihegős mozdony, mely szikrázva
Szórta a kormot szerte szét.
Budapestről, az Alföldre vezetett először az utam.
Szerelmemmel, fapados kocsik, zsúfoltság, zötykölődés.
Így utaztunk az Alföld, s a boldogság felé.
Szótlanul álmosan, kéz a kézben, lestük egymás tekintetét.
De szívünk dobbanását, egy-egy mosolyt viszonozva
haladtunk tovább.
Nem gondoltam én a félhomályban, hogy dombok
mögött a messzeségben, az Alföld milyen messze van.
Gondolatom a szerelmemben, s nem a távolságban van.
De mégis egyre, s egyre hevesebben dobogott szívem.

Csengelei állomásra megérkezve, a végtelen tárult elém.
Napkeltében gyalogolva, sétálva, ballagtunk a kövesúton.
Szemem rebbent, a lelkem lángolt, az ég és a föld összeért.
Jobbról kélt a Nap, leírhatatlan színben pompázó csodás sugarak,
Mely reánk, s a barackvirágokra hulltanak.
Sótlanul némán csendben, kéz a kézben ballagva.
Hátunk mögött hagyva sok kilométert, mentünk tovább.

Soha nem láttam még szemtől szemben, a tanyavilágot,
Pusztát, s megannyi gémeskutat,
Mely az égre bámulva állt.
Kis tanyába megérkezve, szerelemben égve, vigyázva, hogy
azt mit érzek, ne lássa más, csak Istenem!
Istenben bízva általa kaptam én szerelmemet.

A látvány, tisztaság, szívből tetszett nekem.
Pompára, gazdagságra sohasem vágytam én.
Amit kértem, s amiért imádkoztam.
Az Isten megadta, s mellé sok türelmet.
A Kereszt, mit nékem adott, boldogan vittem én.
Hol küzdve, s szenvedve, de mégis könnyedén.

Boldogan gondolok Istenem
A felkelő napra, melyet nekem adtál,
Barackvirágzás idején!

Sajnos már meghalt szerelmem

De mégis, a szívemben él!

A világ szép és vidám,
Ha észreveszed a sok csodát.
Nyitott szemmel te is látod, barátom,
Hogy mennyi bohóc van ezen a világon.
Ruhája mind megannyi ámulatnak.
Szivárvány színében öltözve jót mulatnak.
Felfrissülve új ruhát ölt rét és mező.
A jókedvünk is újra jobban megnő.

Tavaszt várva a fecskék is fészkükre szállnak.
Új hírt hoznak e háznak s a kis hazánknak.
Letesszük végre a télikabátunk,
És örvendezve már nem is fázunk.
A nap is fényesen, melegen süt le reánk.
Végre felvesszük a vékonyabb ruhánk!
A pacsirták is vidáman trillázgatnak,
A cinegék ágról ágra szállva fütyülik: nyitnikék ...

Tavaszi égbolt is tisztán világoskék,
A nappalok is egyre jobban hosszabbodnak.
Rügyek, bimbók, virágok nyiladoznak.
S üde tavaszi illatok kedves mosolyt hoznak.
Újult erővel, jókedvvel szorgoskodunk.
Naplementre elfáradva istennek hálát adunk.
Korai madárcsicsergés jelzi, hogy már pitymallik.
Csendben a hajnali harangszó is hallik.

Látod, vedd észre, miért szép a világ?
Hátunk mögött hagyjuk a tegnap minden gondját.
Verőfényes napsütésben új napra munkára készen.
A bohóc és a mókamester ügyesen mindig résen.
Komédiával, kacagó vidámsággal telnek napjaik.
Tréfa, jókedv, bolondság kell, hogy elfelejtse kínjait.

Látod, rnilyen csodás a világ?
az lsten is jókedvében teremtette.
S mi, emberek egész másra vágyunk.
Másképpen képzeljük a mi világunk.
Boldogság, merre jársz, hol is van itten?
Mindenkinek adott életében szerencsét az lsten.
 

Látod, milyen csodás a világ?
Nézd csak, minden szerencse a földön hever!
Vedd észre és nézd meg, hajolj le érte!
Annyit veszel fel belőle becsülettel, amennyit bírsz,
S a kezedbe lehet a világon minden kincs,
De soha nem mondhatod, hogy semmid sincs.
 

Látod, milyen csodás a világ?
Csendben, boldogan alant röpül a madár,
S az tudja, mi a földi boldogság.
A bohóc is a bohóc ruhájában vidám,
Ha leveti, ő is ember csupán,
Mert az élet színpadán labirintusban jár a boldogság.
 

Látod, milyen sokarcú a világ?
Az állatoknak is van vedlési idejük.
Új bundát s új tollat viselnek.
A kígyó is leveti kígyóbőrét,
S újra csak kígyó lesz belőle.
Csúszva-mászva, sziszegve halad előre.
 

Látod, mitől kerek a világ?
Mindennek megvan a sora, rendje.
Hosszan sorolhatnám: a gólya mindig kelepeljen,
A kecske szüntelenül mekegjen.
Hangya szorgalmasan gyűjtögessen,
S a kis tücsök vidáman hegedülve élhessen!
 

Látod, barátom, míg élsz, tiéd a világ!
Mosolyogva, szorgalmasan, szépen, csendben.
Soha nem irigykedve vidám a világ.
Csak rajtad múlik életedben, hogy
Türelemmel mennyit bírsz elviselni belőle,
Kedves barátom ... míg tiéd a világ!

Kistelek, 2013. március 2.

Csókoktól él a szerelem, mely oly nagy hatalom neked,
S oh nem lehet, hogy mindezt nélkülem.
Veled lenni érdem, hiányod kérdem, mivel érdemlem?
Rideg és kelletlen minden ezen a magányos helyen.
Csak nézem a kandallóban a tüzet,
Legalább az hozzon ebbe a házba meleget.
Emlékeimben erősen élsz,
Pedig nem láttalak nagyon rég,
Fülemben felcsendül néha a hangod,
De félek, hogy elfelejtem már arcod
Várom azt a napot, azt a percet,
Hogy újra veled legyek.
Közben leesett a dér, az első hó,
Befagyott odakint a tó,
Szeszélyes hónapokat hoz ez a tél,
Egyedül a lelkem fél.
Láttam elsiklani magam előtt a napokat, hazavárlak.
Nehéz nélküled, de nem kell, hogy félj, várok rád, míg eltelik minden éj.
Látni szeretném még két szép szemed,
És csak arra várok, hogy veled legyek.

Mottó: A téma az utcán hever, de nem mindegy, ki veszi fel!

Elmentél, tudtam, hogy így lesz
Isten akarta ezt.
Miért büntet engem
Újabb tövis a szememben.

Menj és légy áldott
Szám soha nem átkoz.
Azért valamit tőled kaptam
Tudom, merre visz az utam.
Nem sírok azért sem
Vagy talán a szemem gyöngesége.

Szívembe hála és szeretet
Ilyen ember rabszolga nem lehet.
Egy beteg kezét fogtad irgalomból
Bár ne tetted volna.

Kijutott nekem az izgalomból
Bár meg sem születtem volna.

Minden versem optimista
Ezek szerint hazug minden sora
Nem írok senkinek
Remélem szívem hamarosan megreped.

Verseim a gyöngyszemek
Mint megannyi könnycseppek
Nekem néha kín
Leírni gondolataim.

Nekem gyöngyszem
Másnak kavics
Nekem igaz
Másnak hamis!

A fecske nagyon szomjas lett
Folyóra vizet inni ment.
De közelebb volt egy tavacska
A nap színeivel játszik rajta.

Éppen belekortyolt a vízbe
Mikor egy halacska úszott feléje
Pikkelyei ezüstként ragyogott-csillogott kis testén
Bugyborékolt valamint.
De fecskénk nem értett semmit.
A mesében minden másképp van
Az állatok megértik egymás nyelvét
Ez kétséget nem hagy.
A fecske: Szép a palástod.
A halacska: Úri a frakkod.
A fecske: de jó neked itt lubickolsz a vízben egész nap
A halacska: tudsz repülni egyik országból a másikba
Nagyon nehéz utazónak lenni, csak repülni, repülni, nehéz koncentrálni.
Halacska: mi az?
Fecske: követni az irányt nem eltéveszteni.
Halacska: szimpatikus vagy nekem.
Fecske: A szimpatikus szó annyit jelent
Hogy tetszel nekem.
Megkérem a kezedet
Hogy enyém lehess!
Most kapsz egy puszit a csőrödre.
Nagyot ugrott a halacska
Egyenesen a partra
Majdnem megfulladt a pázsiton a halacska.
Arra ment a halőr és sopánkodott
- Újabb áldozat az orvhalászok bűne.
- Jé ez a pici méreten aluli, dobog a szíve!
Gyorsan visszadobta a tó közepébe
A fecske körözött a levegőbe,
Aztán búcsút intett és elrepült!